A feromonokkal kezdődött. Amikor az emberek már nem csak azt tudták, hogy ezek a kémiai anyagok vonzanak vagy taszítanak, hanem azt is, hogy melyik lényre pontosan melyik milyen hatással van, sőt ezeket specifikusan és pontos összetétellel elő is tudták állítani, akkor kombinálni kezdték azokat, és olyan elixíreket dobtak piacra, amelyek egy sor problémára egyszerre ígértek megoldást!
"Kirándulni megy? Tart a hirtelen felbukkanó medvéktől, farkasoktól, vaddisznóktól? Ki nem állja a szúnyogok zaklatását? Riasztja a kullancsok terjesztette agyhártyagyulladás lehetősége? Elborzasztja egy hatalmas pók, egy kígyó, sőt még egy sikló látványa is? Fújja magára „Dzsungeltúra” feromonmixünket, és garantált a védelme!"
Aztán valaki felfedezte, hogy a növények egyes reakcióit hasonló kémiai anyagok szabályozzák, indítják be vagy állítják le! Egy ilyen szer közelében a csalán nem csíp, a kaukázusi medvetalp levele anélkül végigsimogatható, hogy a bőrödön őrült nagy hólyagok nőnének, a füvek, fák allergén összetevői mint a teflonról, úgy csusszannak le hámsejtjeidről vagy tüdőhólyagocskáidról.
Kényelmes volt a dolog, meg is lehetett szokni, hiszen a fentebbi atrocitásokra általában az év egyetlen napján sem vágyik az ember, sokan hát - mint ahogyan a vitaminokat is rutinnal szedték - visszatérő rendszerességgel ragasztották fel bőrükre a hasznos kis tapaszokat. Aztán megjelentek az első injekciók, amelyekből elég volt egyetlen minden évben, az elbomló mikrokapszulák Újév napjától Szilveszterig adagolták a riasztó és gátló anyagokat.
Nem kellett, csak néhány év, hogy kiderítsék, mely gének manipulációjával bírható rá a szervezet, hogy ezeket a molekulákat önmaga előállítsa, és így biztosítsa, hogy a "természeti ellenségek" (ez lett az összefoglaló neve azon élőlényeknek, amelyek a cápától a nyílméreg békáig vagy a kikericsig, kárt okozhatnak az emberben) a közelébe kerülhessenek, vagy ártalmára lehessenek.
Sajnos mára, amikor már gyakorlatilag majd' mindenki genetikusan termeli a távoltartó anyagokat, eddig nem tapasztalt mellék- illetve ellenhatása került felszínre az eljárásnak: a közönséges, védett ember ma már gyakorlatilag képtelen a természet közelébe kerülni!
A lehetséges káros növények (és alig akad, amelyiknek valamely része így vagy úgy ne lenne káros) néhány méterre való megközelítése elé az agy afféle pszichikai gátat emel, az ösvényre lépő láb megtorpan, a virágért nyúló kar lehanyatlik, a köznyelv által vegetafóbiának nevezett állapot uralkodik el a személyen, az emberek még a járdák mellett álló fákat is óvatos ívben elkerülik.
Az állatokkal kapcsolatban még riasztóbb a helyzet, bennük az ember közeledése eleve menekülési reakciót vált ki! Az állatkerteket be kellett zárni és lakóikat vissza kellett szállítani élőhelyükre, hiszen a látogatók hatására összetörték magukat ketreceik rácsain, vagy magába a sokkba pusztultak bele! Az állattartó telepeket hasonló okból teljesen automatizálni kellett, a gazda szeme már nem hízlalta, hanem pánikba kergette a jószágot.
Mára tehát kialakult ember és természet közt a tökéletes védelem, csak sajnos annak nem oltalmazó, hanem taszító formájában - bár ki tudja, hogy nem a taszítás-e a legtökéletesebb oltalmazás? Mindenesetre legújabb genetikai kísérleteink biztatóak, a korábbi folyamat talán hamarosan megállítható, visszafordítható lesz, mert a jelen állapotokat itt, a felszín alatti harmadik szinten, távol minden élőlénytől, kissé azért túlzónak érezzük.