Azon a nyáron volt olyan nap is, hogy amíg fagylaltért álltam sorba, beleragadtam az aszfaltba, mindenki rajtam röhögött. Nem is tudtam megmenteni a szandálomat, a talp egy része beleszakadt a járdába, de most nem erről akarok mesélni, hanem arról a délutánról, amikor megtudtam, miféle szerzetek lakják még az univerzumot rajtunk kívül.

Szóval, aznap is csak alig-alig volt elviselhető a hőség, a teraszajtóra erősített hőmérőben valahol negyven fok környékén járhatott a higany, és a kerti locsoló hiába szórta a vizet, állítom, egy csepp sem hullott le belőle a földre, még a levegőben elpárolgott mind! Én meg csak feküdtem kinyúlva egy vékony gatyában, utolsó hat doboz hűvös söröm már csak emlék volt, tikkadtan és mélabúsan nosztalgiáztam minden elmúlt kortyon. Azon töprengtem, ugyan mi jót és hideget ihatnék még, olyasmit, amiért nem kell lemennem a boltba? Mert azt el sem tudtam képzelni, hogy felöltözzek, kimenjek az utcára és átvágjak az úttesten, amin feltehetőleg már tojást lehetne sütni…

Aztán eszembe jutott, hogy ott kell lennie valahol a garázsban annak a nagydarab, legalább háromliteres szifonnak, amit vagy két hete vettem a bolhapiacon. Élénken élt bennem a vásárlás minden mozzanata, hiszen igencsak fura egy szerzet volt az, aki eladta nekem! Egyetlen szót sem értettem abból, amit karattyolt, pedig akkor azt hittem, már minden náció kapacitált engem arrafelé valamivel, de ez a fickó még csak nem is kevert a mondandójába érthető szavakat, csak hablatyolt, vigyorgott, mint a tejbetök, és megállás nélkül gesztikulált. El is hajtottam volna valamerre, ha nem bűvöl el a portékája: behemót, koromfekete, gömb alakú jószág volt a szifon, a patront pedig nem becsavarni kellett a fejbe, hanem csak becsúsztatni egy csőbe, ráhajtani egy csappantyút, aztán megnyomni a tetejét, mintha puskát töltene az ember. Legalábbis így mutogatta a fickó, és igazán bagóért adta! Megvettem hát, de meg is feledkeztem róla, mert tartott még a söröm, hát elsuvasztottam valamerre.

De mekkorát változott azóta a világ! Hőség volt, sör viszont már nem, át is vonszoltam végül magamat a garázsba, félrehánytam egy-két kartont, és addig turkáltam, amíg rá nem akadtam szerzeményemre. Magamhoz szorítottam remélt csodafegyveremet a permanens szomjazással vívott csatámban, és visszamentem vele a konyhába.

Most is ugyanolyan volt, mint amikor vettem, elbűvölően hatalmas, csillogóan fekete gömb, annyira fekete, hogy szinte belezuhant az ember, ha sokáig nézte. De akarta a fene bámulni, szomjas voltam! Letöröltem és alaposan kiöblítettem, azután kicsavartam egy citromot (a lime sajna elfogyott már), és beleöntöttem a levét. Szerintem ennyi citromlé éppen elég három liter vízbe, de ez persze ízlés dolga… Kitördeltem egy csomó jégkockát a tartójából, összezúztam egy tálban, és azt is beleborítottam. Végül feltöltöttem vízzel, rácsavartam a fejet, és behelyeztem az első patront. Csappantyú, nyomás ahogy kell, aztán mennyei bugyborékolás hallatszott a palackból. Újabb patron, aztán a harmadik is. De alig végeztem mindezzel, valamilyen gusztustalan szörcsögés áradt szét a szifonból, néztem is mindjárt a nyakát, talán a gáz szabadult el valamerre, de nem. Azután megbillentettem az egészet, nem ereszt-e valahol a palack, ám víznek nyomát sem láttam. Megnyugodva felemeltem hát, hogy végre élvezhessem munkám gyümölcsét - közben a szörcsögés abbamaradt -, de úgy éreztem, a palack gyanúsan könnyű. Nagyon gyanúsan! Megráztam, és el sem akartam hinni, alig félig volt! Pedig - meg mertem volna esküdni rá - szinültig töltöttem!

Komolyan mondom, még a padlóra is lehasaltam, belestem a pult alá, hátha arrafelé folyt el a víz, de sehol egy csepp, nemhogy pocsolya; kész, értetlenül álltam (térdeltem) a rejtély előtt. Eszembe jutott az a tévés átverés, amikor egy VW bogárba minden elképzelhető helyre tankot építettek be, aztán beálltak vele egy kúthoz. Csóró kutas! Az is hiába tekergette a fejét, meg hasalt le, hogy hová tűnik a benzin... No, már meg tudtam érteni!

Szeretek a dolgok végére járni, ezért inkább kíváncsian mint mérgesen, átnyomtam az egész szódát egy üres üdítős palackba, azután szétcsavartam a szerkezetet. Semmi hibáját nem láttam, hát újra végig csináltam az egész szertartást. Citrom, jég, utána beleállítottam a mosogatóba a szifont, és teletöltöttem mérőpohárból. Három liter ment bele, pont annyi, amennyit a mérete alapján illett elnyelnie. Biztos, ami biztos, bedugtam a lefolyót, és csak azután csavartam rá a fejet és helyeztem be sorban a patronokat. Minden ugyanúgy történt, mint az előbb, még a szörcsögés is újra kezdődött. Érdeklődve hajoltam a mosogató fölé, kideríteni, ugyan honnan és hová folyik el a szódám, de aztán olyant láttam, hogy egyből kővé is meredtem!
A fényes, krómacél fenéken szifonom tükörképét láttam, de a háttérből nem a saját fizimiskám bámult vissza rám, hanem a kis karattyolós fickóé! Éppen palackom tükörképéből engedett magának egy hatalmas korsóba friss, hideg, citromos szódát! Aztán, ahogy az megtelt és a szörcsögés is abbamaradt, ő - mint aki jól végezte dolgát - kisétált a képből, miközben úgy vigyorgott, mint akinek a hátát vakarják. Bambán emeltem fel a fekete gömböt. Félig volt csak persze, jól gondolják!

A kis mocsok megfújta a szódámat! Ebben az embertelen melegben, ráadásul kétszer is! És, ha nem ilyen mohó, vagy nem ilyen szépen csillogó, rozsdamentes acél a mosogatóm, soha meg nem tudom, mi történik körülöttem!

Szóval, én azt mondom, emberek, vigyázzatok! Van valahol egy olyan dimenzió, féregjárat, vagy valami más, kacifántos hely, ami – mint két, összetapadt szappanbuborék – határos a mi világunkkal, és ahonnan pofátlanul átnyúlkálnak hozzánk, megfújni ezt-azt. Lehet, hogy az elveszett kesztyűk, elhagyott esernyők sem a semmiben hányódnak, hanem ezeknek a hitványoknak az enyves kezébe vándorolnak? Hát, ha jót akartok magatoknak, csak óvatosan vásároljatok, főképp a bolhapiacon! Leginkább azokat kerüljétek, akik nagyon vigyorognak, miközben szifont, grillsütőt, kuktát, pénztárcát vagy egyéb olyan holmit tukmálnak rátok, amiből érdemes kivenni ezt-azt! No és persze, valami teljesen lehetetlen nyelven karattyolnak hozzá. Gátlástalan egy népség!